2010. szeptember 5., vasárnap

Brandon Flowers: Flamingo

Miközben még mindig a The Killers tavaly előtti, egyszerűen gusztustalanul szar lemezének hatása alatt vagyok némileg, próbálgatom megfejteni, hogy mit szeretett (mit szeretett, imádott) annyira a világ (és a világ valamely részeként nem szégyellem, én is) ebben az amúgy nem sok különöset csináló popzenekarban. Elvégre is minden mozdulatuk, minden egyes hangjuk, ötletük, ritmusképletük ismerős már valahonnan, újat szinte semmit sem csinálnak, minden apró ötletük már megszületett a New Order, a U2, a The Cure vagy más zenekarok lemezein. A dolog (dolog alatt elsősorban a Sam's Town lemezre gondolok) mégis (tudom, ellentmondás) bombasztikusnak és egyedinek hatott elsőre (említett lemez sokadikra is). Lehet annyira rossz lemezt csinálni, hogy az visszamenőleg érvénytelenítsen minden korábbi érdemet? Nyilvánvalóan nem, mégis, a Day & Age-ről annyira sütött a fantáziátlanság, az átlátszó hülyeség és zenei bunkóság, hogy még most is gyanakvóan felhúzott szemöldökkel méricskélem Brandon Flowers frontember szólólemezét. Pedig igazán nem kéne, a lemez a maga nemében kiváló. A maga neme pedig természetesen a pop. Helyenként szinti, helyenként vegaszi diszkó, máskor rockosabb, de mégis velejéig pop marad. Méghozzá a legjobb fajtából, abból (és kísértetiesen ugyanabból) a fajtából, amilyet a The Killers is csinál, jobb pillanataiban. A hangzás persze gayebb valamelyet (bár már maga a Killers sem kutya e tekintetben), de mégsem túl extravagáns, sehol sem annyira pozőr, hogy az már megfeküdje a gyomrot. Ami a stílust illeti, itt tényleg patikamérlegen van kimérve minden. Pont jó. Azaz nagyon jó. Igaz, a kérdés azért adja magát, hogy végülis mi a rosseb az, amit a The Killers nevű zenekar tesz hozzá ehhez az emberhez, aki szólóban startból túlszárnyal az együttes három lemezéből kettőt. Hogy az általam amúgy rendszeresen az egekig magasztalt Sam's Townnál jobb-e ez, egyelőre nem tudom eldönteni, de még az is meglehet. Legalábbis bizonyos szempontból nézve. És talán, ha így vizsgáljuk, jövünk rá, miben más (legalább egy icipicit) a The Killers és Brandon Flowers zenéje. Előbbi valamivel több rockmanírból építkezik, picit, ha nem is keserűbb, de kesernyésebb, míg Flowers zenéje csupa fény, csillám és a határokig cukrozott, de még jólesően desszertízű műanyag. Komoly fogyasztásra, bár kétség kívül tartalmas élmény, nem ajánlott, nemes egyszerűséggel azért, mert komolyan - komolyanvehetetlen. Ez azonban nem a lemez hibája, ilyen alapon a komplett popzenei műfaj értelmezhetetlen. Márpedig - és talán nem kell újfent részleteznem, hogy e sorok írója mennyire idegenkedik a fent említett műfajtól -, ha ez a popzene, túl sok jó dologról maradnánk le nélküle. Ami pedig a The Killerst illeti: a következő lemezt ismét várni fogom. Méghozzá izgatottan.


7 megjegyzés:

Névtelen írta...

Hi! Someonе іn my Fаcebook grοup ѕharеԁ this website with us sо I саmе to
сhеcκ іt out. I'm definitely enjoying the information. I'm boοκmaгking and ωіll be tweeting thiѕ to my
followeгѕ! Fantastic blοg anԁ outstanding ѕtуlе and design.


Ηeгe iѕ mу webpage - http://pikavippii.net
My blog ; pikavippi

Névtelen írta...

Howԁy would уou mind letting me knοω whіch webhoѕt you're using? I've loadеd your blog
in 3 completеly ԁifferent іntеrnet bгοwsers anԁ ӏ must say
this blog loaԁs а lot quickеr then mοѕt.
Ϲan yоu recommend a good hοsting provideг аt a honest
pгicе? Τhank yоu, I apрreciate іt!



mу ѕіtе; followersempire.com
my webpage - increasing twitter followers

Névtelen írta...

An outstanding share! I've just forwarded this onto a friend who had been conducting a little homework on this. And he actually ordered me lunch because I stumbled upon it for him... lol. So let me reword this.... Thank YOU for the meal!! But yeah, thanx for spending time to discuss this subject here on your website.

my site: ukd

Névtelen írta...

You should take part in a contest for one of the greatest websites on
the net. I'm going to recommend this website!

Look into my web site: zulutrade
my webpage :: http://zulutrade.wikidot.com/blog:1

Névtelen írta...

Hello, i think that i saw you visited my weblog thus i came to “return the favor”.
I'm attempting to find things to improve my website!I suppose its ok to use some of your ideas!!

Here is my page ... get followers

Névtelen írta...

I'm extremely impressed along with your writing talents as smartly as with the layout to your blog. Is that this a paid theme or did you customize it yourself? Anyway keep up the nice high quality writing, it is rare to peer a nice weblog like this one these days..

Look at my web site - add twitter followers
My web site :: http://get-plus-followers.com/

Névtelen írta...

Hi it's me, I am also visiting this website on a regular basis, this website is actually fastidious and the viewers are in fact sharing nice thoughts.

Review my website; binaryoptionsz.overblog.com